A Helpower Kft. bemutatkozik

A Helpower képviseli azt az erőt, amely segít megvalósítani ügyfeleink informatikai és épületgépészeti elképzeléseit a cégünkre jellemző egyedülálló megoldásokkal és fokozott ügyfélkapcsolattal.


A Helpower jelentős múlttal büszkélkedhet: cégünk alapító tagjai 1977. óta foglalkoznak számítástechnikával, 1986. óta pedig PC alapú technológiákkal. Mégis kellő alázattal és nyitottsággal nézünk minden új feladat és megbízás elé. Tudjuk, hogy sikert csak úgy érhetünk el, ha a technikai megoldások mögött meglátjuk a mindennapi embert, a látványos megoldásokon túl pedig értékeljük az apró ötletek jelentőségét, és kitartóan dolgozunk megvalósításukon.

Vállalkozásunk ügyfélkiszolgálásra szakosodott, igyekszünk minél komplexebb módon teljesíteni igényeiket. Fontosnak tartjuk ügyfeleinkkel a napi kapcsolattartást, a napi problémák megismerését, ezek javítását, illetve új megoldások keresését, javaslatok megtételét.


Érveink a Helpower Kft. mellett

Már több mint 15 éve foglalkozunk számítógépes rendszerek kiszolgálásával és üzemeltetésével.
Kiemelkedő tapasztalattal rendelkezünk a kiterjedt egyedi számítógépektől a több szerveres multiplatformos rendszerekig.
Ügyfeleinkkel szorosan együttműködve, közösen találjuk meg a legjobb megoldásokat.
Jól felkészült, rugalmas és motivált csapatunk garantálja munkánk állandó minőségét.
A technológia nyelvén beszélünk, mégis közérthetően fogalmazzuk meg üzeneteinket.